Hívjon bizalommal!

+36 70 703 1459

Ez a technika alkalmazható önmagában és kiegészítő terápiaként, traumát szenvedett ízület, izom, egyes idegsérüléseknél /rándulás, ficam, törés, szakadás, kopás, gyulladás/ azok rehabilitálásában, illetve végtag, testtartáshibák korrigálására / előreeső vállak, kéz-láb csavarodások, bütyök/.

Traumák lényege: a sérült testfelület sejtjeinek vér, illetve nyirokkeringése sérül. Lényege, hogy a traumát szenvedett területen megsérülnek a szövetek, nyomás alá kerülnek /köztük a nyirokerek is/ és az addig mobil, szövet közti folyadék felgyülemlik, pangani kezd. Még erősebben nyomja az adott területet. Mivel a szövet rétegek egymásnak feszülnek, így még az esetlegesen éppen maradt elvezető utakat is elzárják.
Természetesen az idegek is sérülnek, nyomódnak, melynek eredménye képen reflexesen fájdalommal jeleznek. Ennek hatására az adott testrészt nem használjuk, így még lassúbb lesz a gyógyulás, regenerálódás.

A Tape hatása: /függően attól, hogy milyen technikával helyezzük fel azt/

Általánosságban elmondható, hogy a jól felhelyezett szalagok mentén, a szövetek kellő képen eltávolodnak egymástól, ezzel megindítva a nyirokfolyadék áramlását, csökkentve a duzzanatot, fájdalmat, gyorsítva a gyógyulás folyamatát.

Ezért különösen hatásos:

  • akut és krónikus gyulladások /pl: ínhüvely, izom, szalag, ízületi gyulladás/
  • ödémák kezelésében
  • rándulások, ficamok
  • izom- szalag húzódások, szakadások
  • reumás panaszok
  • vénás keringési panaszok /vénagyulladás, kisebb visszeresség, hideg végtagok/
  • hegek, véraláfutások
  • helytelen, rossz testtartás hibák /gerincferdülés, kéz – lábújj csavarodások, előreeső vállak)
  • kialakult ortopédiai elváltozások /pl: bütyök/ kezelésében, javításában.
  • Ín – szalag – ízületrögzítés

Fontos!!!

A Tape nem minden esetben helyettesíti az orvosi beavatkozást, viszont kiegészítő terápiaként, jelentősen meggyorsítja a rehabilitációt!

Tévhitek elkerülése végett: semelyik gyártó egyetlen Kinezio – Acu Tape típusú terméke sem tartalmaz hatóanyagot / kivéve, ha ezt feltüntetik, de én még ilyen termékkel nem találkoztam ! Nem keverendő össze a „gyógytapaszokkal”!Csak a szalagokon használt ragasztó anyagában lehetnek eltérések! A típuson belüli szalagok, mind össze színükben térnek el egymástól, de anyaguk, ragasztórétegük, erősségük… megegyezik. Természetesen a különböző gyártok termékei között minőségbeli eltérések vannak, ezért én csak az általam használt szalagokat alkalmazom!

A kezeléseim során használ szalagok teljes mértékben megegyeznek bőrünk tulajdonságaival:

  • 95-100% pamutból, spandex beleszövéssel készülnek
  • 140 %-ig nyújthatóak
  • nem tartalmaznak latex-et!!!
  • ezért nem váltanak ki allergiás reakciókat
  • ragasztórétegük 100% testhőre erősödő tapadású akril
  • bőr vékonyságúak
  • vízállóak
  • teljesen légáteresztők

Színválaszték: fekete, világoskék, világoszöld, citromsárga, narancssárga, pink, bézs.

A színeknek főleg a színterápia miatt van jelentőségük.

Nagyon fontos!!!

A kezelést végző kezelő személy nem Orvos, tehát nem diagnosztizál, csak ajánlást, javaslatot tehet a kezelendő személy vizsgálatakor, az általa tapasztalt, kóros állapotok kezelésére!
Ezért, ha testén bármi rendelleneset tapasztal, javaslom forduljon szakemberhez is és vizsgáltassa ki a problémát.

Ajánlott cikkek